Eső áztatta nyugat

A tegnap kezdődött záporokból, zivatarokból a nyugati országrészben, Bakonycsernyén, Körmenden és Szentgotthárdon mértük eddig a legtöbb csapadékot.

Mérőműszereink kedden délután fél 5 óta regisztráltak
csapadékot a nyugati határszélen, melyet több hullámban érkező záporok,
zivatarok, felhőszakadások okoztak. Szentgotthárdon 18,1 mm eső hullott le
kevesebb mint 12 óra alatt, ez az átlagos havi (!) csapadékmennyiség több mint
egyharmada.

Körmenden is sok esőt hullott, ott a júliusi átlagnak
szintén felével-harmadával áztatta a földeket 9 és fél óra alatt több zivatar. Bakonycsernyén most is szakad az eső, a mérés már 30 mm-nél jár, ebből az utóbbi 26 mm 2 óra alatt gyűlt össze!

A napokban jellemző fülledtség hatására többfelé
felhőszakadás kíséri a záporokat, zivatarokat, és kis körzeteken belül
nagy mennyiségű csapadékot adnak a felhők. Még pár napig marad az időjárás ilyen
jellege, aztán hétvégén már szárazabb időszak elé nézünk, bár kisebb zápor,
zivatar vasárnap is lehet.

Így vonult el az eső Bakonycsernyén

 

Hírek, érdekességek

Napfogyatkozást csodálhatunk meg!
Március 20-án nem csak napéjegyenlőség lesz, hanem részleges napfogyatkozást is megfigyelhetünk hazánk területéről!
Vége a hőhullámnak! Markáns hidegfront érkezik!
Július 25-én egy északnyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetően a hosszú ideje tartó forróság átmenetileg véget ér. A hidegfront mentén zivatarok pattannak ki, néhol felhőszakadás és jégeső kíséretében.
Idén pontosan érkezik a nyár!
Idén, 2015-ben nem hazudtolja meg magát a naptár: június 1-jével nem csak papíron, de az időjárás szempontjából is beköszönt a nyár! Ennek első hetében ugyanis napos időre, és egyre többfelé 30 fok fölötti hőmérsékletekre számíthatunk – a meleg várhatóan a hétvégéig is kitart majd. Ez szervezetünket is rendkívül igénybe veszi, érdemes erre alaposan felkészülnie!
Tavaszi napéjegyenlőség pénteken
Idén március 20-ára esik a napéjegyenlőség, amely egyben a csillagászati tavasz kezdetét is jelenti az északi féltekén.Érdekesség, hogy ezen a napon napfogyatkozást is megfigyelhetünk hazánkból!