Erzsébet napi időjóslás

November 19-e Erzsébet napja, a népi megfigyelések pedig jeles napként tartják nyilván Katalin nappal együtt.

A régi időkben az emberek nem nagyon tudtak másra hagyatkozni az időjárás előrejelzését illetően, mint a saját tapasztalataikra, megfigyeléseikre. 

November 19-re, Erzsébet napjára is egy téljövendölő jóslat vonatkozik: a regula szerint az eső ezen a napon enyhe telet jelent, míg ha ekkor havazik, akkor a karácsony is fehérnek ígérkezik. Vagyis amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz karácsonykor is. Idén a havazás nem valósul meg, azonban az eső már eleredhet az esti órákban a Dunántúlon, így arrafelé eszerint nem kell kemény téltől tartani. A népi megfigyelések szerint gyakran ezen a napon esik le az első hó a télen - 2013-ban ez most nem következett be.

Katalin napja november 25-e, azaz jövő hétfő. A mondás szerint "ha Katalin kopog, karácsony locsog", vagyis ha téli, fagyos az idő, akkor karácsonykor enyhébb, esős időre számíthatunk. Egy másik mondás szerint "amilyen Katalin napja, olyan lesz a január".

Ugyan még viszonylag messze van, de a jelenlegi számítások szerint egy erős hidegfront érkezhet ilyentájt hazánkba, aminek köszönhetően akár hópelyhek is megjelenhetnek majd a nyugati országrészben. Ennek a regula szerint viszont az az ára, hogy a karácsony nem feltétlenül lesz havas. 

Az ICI Interaktív Meteorológia Bácsalmáson kihelyezett mérőműszerének kamerája arról tanúskodik, hogy a népi hagyomány szerint nem lesz hó karácsonykor...

 

 

Hírek, érdekességek

Az Északi-sarkot övező jégtakaró, bár kevésbé intenzív olvadást mutatott az idén, mint az elmúlt két évben, a csökkenő tendencia azonban továbbra is fennmaradt. A jégsapka a harmadik legkisebb kiterjedését érte el az idei nyáron.
A G8-ak is drasztikus kibocsátás csökkentést szorgalmaznak
A G8 országok július második hetében, Olaszországban ülnek össze, hogy felszólítsák az iparosodott országokat, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentsék üvegházhatású gázkibocsátásukat.
Olaszországban egész héten kánikula
Akik külföldi nyaraláson törik a fejük a héten Olaszországgal is jól járnak. A szikrázó napsütésben 30 fok körüli maximum hőmérsékletekre számíthatnak. A 25, 27 fokos Földközi-tenger igazi felfrissülést nyújthat.
Hat fokkal melegebb világban élhetnek unokáink
Egy ENSZ kutatás szerint a Föld jelenlegi átlaghőmérséklete közel 6 Celsius fokkal növekedhet a század végére, még ha minden ország csökkenti is az üvegházgáz kibocsátását.