Erős tájfun közelít Japán felé

Az ötfokozatú Saffir-Simpson skála szerinti négyes erősségű, Melor nevű tájfun Japán partjai felé vette az irányt a Csendes-óceánon.

A vihar még szeptember 29-én keletkezett a Csendes-óceán nyugati medencéjében, majd a benne mért szélsebesség október elsején átlépte az egyes kategóriájú tájfunokra jellemző értéket, azaz a 120 kilométer/órát.

Ezt követően gyorsan erősödött, október negyedikére már ötös erősségű volt, ami azt jelenti, hogy az állandó szél sebessége meghaladta a 250 kilométer/órát, valamint 320 kilométer/órás széllökést is mértek benne. Ekkor érte el a Fülöp szigeteket, ahol legalább 5 halálos áldozatot követelt, valamint tönkretette az elektromos és kommunikációs hálózatot.

Kedd reggelre valamelyest gyengült, de még így is 220 kilométer/óra fölötti a benne mért szélsebesség. Az előrejelzések szerint szerda délután éri el a vihar Japán déli részét.

Hírek, érdekességek

Élő Duna Parádé sok napsütéssel
Szeptember 19-én a Kopaszi-gáthoz várják a kicsiket és nagyokat, az Élő Duna Parádéra. Egész napos szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket a szervezők, az időjárás, pedig sok napsütéssel és kellemes kora őszi idővel járul hozzá a rendezvény sikerességéhez.
Szikrázó napsütés és kánikula délen
Ha a mediterrán térségbe utazol a héten, a strandoláshoz igazán kedvez majd az idő. Spanyolországtól, Olaszországon át Görögországig forró nyári idő várható.
Fuss a klímáért a Margit-szigeten
Vasárnap a Margit-szigetre várják a sportolni vágyókat egy futóversenyre. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságára. Az időjárás is támogatja a kezdeményezést.
Tombol a monszun Dél-Ázsiában
Több tucatnyi ember halt meg Kelet-Indiában hirtelen árvizek következtében, Pakisztánban pedig tiltakozó megmozdulásokhoz vezettek, a 29 ember halálát követelő heves esőzések utáni, hosszantartó áramkimaradások.