Elrajtolt a Kékszalag vitorlásverseny

Csütörtök reggel 9 órakor rajtolt a 43. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüredről, de már szerdán összemérték erejüket a fiatalok a Kékpántlika versenyen.

Szerda délelőtt 11 órakor rajtolt a Kékpántlika vitorlásverseny az utánpótlás korú versenyzők számára. Az ifjak igen meleg időben szálltak vízre. Csak kevés felhő volt az égen, és élénkülő délkeleti szél segítette a vitorlázást.

Ma a felnőtt mezőny is meleg időben vágott neki Európa leghosszabb távú tókerülő versenyének, azonban az esti órákban egy hidegfront éri el a Dunántúlt, így az addig mérsékelt délies szél északnyugatira fordul és megélénkül, helyenként megerősödik. A megnövekvő gomolyfelhőzetből záporok, zivatarok várhatók, melyek környezetébe akár viharos széllökések is előfordulhatnak.

Pénteken felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap a Balaton térségében, csapadék már nem várható. Az északnyugati szél élénk marad, csak a szombati napra mérséklődik. Néhány fokot csökken a hőmérséklet, de még így is igazi, nyári idő várható a befutón.

A Balatonon uralkodó szélirányokról, veszélyes jelenségekről ebben az elemző cikkünkben olvashat bővebben.

Hírek, érdekességek

Villámgyors volt ez a hidegfront
Február 8-án, vasárnap hajnali fél egykor megérkezett hazánkba egy rendkívül gyorsan mozgó, markáns hidegfront, ami már el is hagyta déli határainkat. A hét utolsó napján többfelé van havazás, hózápor, ami az erős, sokfelé viharossá fokozódó széllel ismét hófúvást okoz a Dunántúlon, csak indokolt esetben üljenek autóba!
Éjjeli(!) melegrekordok, 20 fok és gyönyörű színek a tél közepén
Mindössze 10 napot kellett várni 2015-ben az első hőmérsékleti rekordra: január második hétvégéjén egymás után dőltek meg a budapesti és az országos melegrekordok – a többségük ráadásul éjjel! A különleges szombati napot a többfelé előforduló szivárvány és a gyönyörű naplemente koronázta meg.
Rekord hosszú hőségriadó
2015 augusztusa a Magyarországon valaha volt leghosszabb hőségriadóval nyitott! Korábban még soha nem rendeletek el 11 napon át tartó riasztást, amiből 6 napon a legmagasabb fok van érvényben.
Viharos hidegfront jön!
A 36 fokos forróság után erős hidegfront hozza meg a lehűlést, sokfelé heves viharok tombolnak. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.