Elkezdődött a zivatarszezon

Szerdán már több helyen pattantak ki zivatarok, pénteken pedig ismét nagyobb területen válhatnak kedvezővé a feltételek a zivatarok kialakulásához.

Szerdán már több helyen alakult ki zivatar a déli
országrészben, illetve helyenként a Dunántúl északi részén és a középső
megyékben is - az egy ilyen cella a főváros déli részét érintette. Az másik
szerdai, Somogy megyei zivatarról Németh István olvasónk egy villámokban gazdag
videót készített Kálmáncsáról:

Zivatarokra pénteken is lehet számítani, akár nagyobb
területen. Egy ciklon éri el térségünket, amelynek előbb a melegfrontja okoz
majd csendesebb esőt a Dunától keletre, majd a nap második felében az érkező
hidegfront növeli a konvektív hajlamot. A melegfront mögötti átmeneti
csapadékszünetet követően a késő délelőtti óráktól északnyugat felől egyre
többfelé alakulnak majd ki záporok, főként a nyugati és déli országrészben
zivatarok. Mivel a front előtt igen magasra, általában 15, 20 fokig emelkedik a
hőmérséklet, és kis időre a nap is kisüthet, ráadásul egy markáns összeáramlási
zóna is kirajzolódik az esti órákban északnyugat-délkeleti irányban, hevesebb
zivatarcellák is képződhetnek. Ezeket viharos erejű, 70-80 km/órás kifutószél,
de felhőszakadás, jégeső is kísérheti.

Szombaton már javulni kezd az idő, kelet felé fokozatosan
elhagyja az országot a ciklonhoz kötődő csapadékzóna, de a felhőátvonulásokat
záporok, néhol zivatarok a front mögött is kísérhetik. Vasárnaptól a napsütésé
lesz a főszerep, de a hét utolsó napján még főként keleten kialakulhatnak futó
záporok, helyi zivatarok a napközben tornyosuló gomolyfelhőkből.  A hőmérséklet mindeközben egyre inkább a 20
fokhoz közelít.

Hírek, érdekességek

Mikor lesz már strandidő?!
Tavaink hőmérséklete még hagy némi kívánnivalót, és a szép napsütést gyakran zavarják meg felhők. Olykor még egy kiadós zápor is tető alá kergeti az embert.
Trópusi ciklonok a Csendes-óceánon: Marty és Choi-Wan
Jelenleg két trópusi ciklon örvénylik a csendes-óceáni térségben: Mexikó partjainál a Marty trópusi vihar, míg Japán közelében a Choi-Wan ötös erősségű tájfun.
Kánikula, strandidő
Az előttünk álló héten napról-napra folyamatosan melegszik az idő. A hét közepén sokfelé mérhetünk már 30 fok feletti hőmérsékleteket. Természetes vizeinknél strandolók figyeljék a viharjelzést, mert délutánonként zivatarok várhatók.
Hatalmas vihar Ulurunál
Az Ausztrália szimbólumává vált homokkő sziklatömb, az Ayers Rock vagy ahogy az őslakók elnevezték Uluru, viharos éjszakán van túl. Szerda éjszaka heves zivatarok érték el a térséget, viharos szél kíséretében. A széllökések többfelé meghaladták a 100 kilométer/órát is.