Csapadékos lesz a hét időjárása

A hét elejétől egyre inkább ciklonális hatások érvényesülnek majd a Kárpát-medence időjárásának alakításában, így csapadékos periódus ígérkezik.

A hét elején a számítógépes modellek szerint hidegfront érkezik, majd a front mögött az északnyugati áramlással a Kárpát-medence közelébe lejutó hidegebb légtömeg ciklonális jellegű nyomási mezőt hoz létre térségünkben.

Ebben az időjárási helyzetben gyakoriak lesznek a frontális és az ún. prefrontális (frontok előtt kialakuló) zivatarok is. Ugyanis az óceáni eredetű, nagy nedvességtartalmú hűvös légtömeg itt keveredik a Földközi-tengertől, az Észak-Afrika térségéből származó meleg levegővel, és ezek a körülmények kedvező feltételeket teremtenek a csapadékképződéshez. A nedvesség jelentős mértékű labilitással is párosul, ami szélviharral, felhőszakadással, jégesővel kísért heves zivatarok kialakulását valószínűsíti.
 
A számítások szerint különösen kedden és szerdán lehet lokálisan jelentős mennyiségű csapadék, mert ekkor helyeződik az ország fölé a hideg légörvény középpontja.

A folytatásban a légnyomás csak nagyon lassan emelkedik, így gyengülő intenzitással, kisebb térbeli kiterjedéssel ugyan, de a hét második felében is kialakulnak zivatarok.

Hírek, érdekességek

Elázhat, ha a szabadban nézi a VB döntőt!
2014. július 13-án vasárnap a délutáni óráktól kezdve zivatarok alakulnak ki hazánk nyugati felében. A fővárost várhatóan az esti órákban érik el az intenzív csapadékot adó cellák. A foci VB döntőt a szabadban nézők komolyan elázhatnak.
Veszélyes lesz a szilveszter éjszaka!
Amilyen hideg reggellel búcsúzott 2014, olyan extrém fagyokkal indul az új év is. Rendkívül veszélyes lesz a szabadban éjszakázni!
A következő napokban átmenetileg véget ér a késő nyári, több-kevesebb napsütéssel tarkított idő: szerdától a hétvégéig tartósan borongós, esős idő várható. Az ország nagy részén jelentős, többnyire egy-, de helyenként akár kéthavi csapadékmennyiséget meghaladó eső is eshet a következő 4-5 nap során! A magyarországi folyók többségén ismét árhullám várható.
Hőség és zivatarok
Az elmúlt napokban frontmentes idő és országszerte tikkasztó hőség volt jellemző. Emellett viszont pénteken és szombaton jó feltételek adódtak zivatarok kialakulásához, amelyek lokálisan nagyobb mennyiségű csapadékot és átmenetileg felfrissülést hoztak a forróság közepette.