Buborékokkal a felmelegedés ellen

Egy újabb geo-mérnöki ötlet: apró légbuborékok jelenthetnek megoldást a globális felmelegedésre.

Egy Harvardi fizikus nemrégiben azzal az ötlettel állt elő a Föld hőmérsékletének csökkentésére, hogy milliónyi apró buborékot kellene a tengerekbe pumpálni, ezáltal megnövelve a vízfelszín sugárzás-visszaverő képességét (albedóját), és csökkentve a felszíni hőmérsékletet.

A természetes módon, a turbulencia miatt kialakuló buborékok esetében is megfigyelhető a jelenség: a vízfelszín közelében elhelyezkedő buborékok a Föld albedóját közel 0,1 százalékkal csökkentik - a Föld átlagos albedója 39 százalék. A Harvard Egyetem kutatója, Russel Seitz szerint ez a tulajdonságot kellene mesterségesen felerősíteni úgy, hogy hajók segítségével apró, mindössze 0,002 mm átmérőjű „mikro buborékokat" pumpálunk a vízbe. A mikor buborékokat úgy lehet előállítani, hogy sűrített levegővel túltelített vizet elegyítünk örvénylő vízsugarakkal. A keletkező buborékok aztán aprócska, levegővel töltött tükrökként viselkednének.

Seitz a víz, a fény és a levegő kölcsönhatásait figyelembe vevő modellszámításai alapján a buborékoknak már 1 ppm koncentrációja is megkétszerezhetné a víz fényvisszaverő képességét, ami a földi átlaghőmérsékletet akár 3 Celsius fokkal is csökkenthetné. Egy másik előnye is lehet az „óceáni pezsgőfürdőnek": a buborékok egyesek szerint növelhetik a teherhajók energiahatékonyságát is azáltal, hogy csökken a súrlódás, hiszen a hajók látszólag a levegőben lebegnek - bár itt egyelőre még számos nehézségbe ütköznek a kutatók a megvalósítás terén.

Egy 1 négyzetkilométeres óceáni felszín buborékokkal történő elárasztása viszonylag könnyen kivitelezhető, de egy egész óceán esetében ez már igencsak problémás lenne. A nehézséget nem a művelet energia igénye jelenti, hiszen azt 1000 szélerőmű biztosítaná, hanem a buborékok rövid élettartama. Emiatt ugyanis talán nem maradnak fenn elég sokáig ahhoz, hogy nagy területeket hatékonyan beborítsanak.

A módszer a tavak és folyók esetében is alkalmazható lenne a párolgás csökkentésére.

Hírek, érdekességek

Szombaton hófúvás, vasárnaptól javul az idő
A csapadékos időjárás pénteken és szombaton is tovább folytatódik. Szombaton nyugaton hófúvások várhatók. Vasárnaptól szárazabb napok jönnek.
Rengeteg eső esett az elmúlt napokban
A májusi átlagos csapadékmennyiség 55-70 milliméter között alakul az országban. A hónapból eddig eltelt 14 nap alatt már többfelé lehullott az egész havi csapadékmennyiség.
Nyugat-Magyarország a hó fogságában
A szombati hófúvás komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben. Sok út járhatatlanná vált, egy vonat elakadt a hóban. A folytatásban tavaszias időre van kilátás.
Még tart az esőzés, még viharos marad a szél
A hét elején még a mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, kiadós esőzést, jelentős lehűlés és sokfelé viharos erejű szeleket okozva.