Befagy a Balaton, nem marad szégyenben

A balatoni jég február első napjaira biztonságos vastagságot érhet el, és az előrejelzések szerint tartósan megmarad. Három olyan télre emlékszünk, amikor szégyenben maradt a tó.

Január utolsó hétvégéjén a Balaton partvidékét szinte mindenütt jég borította, és a tó belsejében is egyre nagyobb területeket borított jégpáncél. Mivel a következő egy hétben nappal is fagyni fog, éjszakánként pedig bőven -5 fok alá csökken a hőmérséklet, február első napjaira már összefüggő biztonságos jégtakaró alakulhat ki. A kívánt sima jégfelszín kialakulása hómentes és szélcsendes időben biztosított. Az első feltétel adva van, a mérsékelt keleties szél azonban helyenként kedvezőtlen lehet. Szerencsére éjszakánként gyenge a légmozgás, különösen a tó belsejében. A vastag jégpáncél sem fog teljes védelmet biztosítani, hiszen a jégen kialakuló "törésvonalakat", a rianásokat fel kell tudni ismerni.

Másfél hete még a vészharangokat kongatták a nádaratással kapcsolatban, de végül is úgy tűnik, az a szégyen, amely a megfigyelések kezdete óta csupán három alkalommal érte a Balatont (1950/51, 1989/90, 2006/7), most nem következik be: nem múlik el a tél összefüggő jégtakaró nélkül.


A homályos és fagyos téli Balaton vasárnap Balatonkeneséről (idojaras.hu kamera)

Hírek, érdekességek

Megérkezett a hidegfront
Az előrejelzéseknek megfelelően már megérkezett a Dunántúlra az a hidegfront, mely véget vet az idei ötödik hőhullámnak.
Majdnem fagyott hajnalban
Kedd reggel az északi határszélen igen csípős volt a hajnal. A fagypont közeli hőmérséklettel megdőlt a napi minimum rekord is.
Mégsem Líbia a világ forró pontja
A legfrissebb kutatási eredmények tekintetében a Meteorológiai Világszervezet hibásnak értékelte a 90 évvel ezelőtt, Líbiában mért 58 fokos hőmérsékletet.
Markáns hidegfront érkezik
Délután nyugat felől erős hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amely hideg, szeles, csapadékos időt hoz.