Bőséges csapadékkal érkezett a mediterrán ciklon

Bakonycsernyén már az 50 mm-t közelíti a csapadék, és még nincs vége. Óriási a hőmérséklet-különbség az országban. Holnaptól megnyugszik az idő, ám a napokban gyakoriak lesznek a ködök.

Mára virradóan egy mediterrán ciklon érkezett a
Kárpát-medencébe, csapadékosra fordítva az időt. Az első záporok hétfő kora
este érkeztek meg a Dunántúlra, helyenként zivatarok is előfordultak. Ezt
követően egyre többfelé alakult ki csapadék, reggelre az ország nyugati felét
teljesen beborította a csapadékzóna, majd fokozatosan terjeszkedett kelet felé.

A mediterrán ciklonokra jellemző a kiadós csapadék, ami most
sincs másképp: a Dunántúlon több helyen hullott már 30, 50 mm eső (pl. Szentgotthárd,
Páty, Bakonycsernye), és még van utánpótlás.

Kora délután jó 15 fokos különbség volt az országban: míg
Mátészalkán a hőmérséklet elérte a 24 fokot, addig a Dunántúlon többfelé csupán
7, 9 fokot mutatott a hőmérő.


Kedd kora délutáni hőmérséklet-eloszlás

Délután ugyan dél, délnyugat felől átmenetileg szűnik a
csapadék, fel-felszakadozik a felhőzet is, miközben északkeletre helyeződik a
csapadék súlypontja, de este nyugat felől újból lehet esőre, záporokra számítani.
Éjszaka aztán csökken a felhőzet, és reggelig az északkeleti országrész
kivételével eláll az eső.  Hajnalban sűrű
ködök képződhetnek a Dunántúlon és délen, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet
alakulhat ki az éjszaka kezdődő erőteljes melegadvekció hatására.

A napokban anticiklon alakítja az időjárást, és egy Nyugat-Európa
felett örvénylő ciklon előoldalán meleg levegő áramlik térségünkbe. Ez fokozza
majd a reggeli ködhajlamot, ám az ország nagy részén ezek napközben
feloszlanak, és a napsütés hatására gyakran 20 fok fölé melegszik a levegő. Várhatóan
az északkeleten, keleten élők lesznek kevésbé szerencsések, ott ugyanis a légmozgás
hiányában tartóssá válhatnak a ködök.

Hírek, érdekességek

Elkészült a hurrikánnevek legfrissebb listája
A trópusi ciklonok a könnyebb azonosítás és a hatékonyabb tájékoztatás miatt kapnak neveket. A felhasználható nevek listáját a Meteorológiai Világszervezet hat évre előre állítja össze. 2009 májusában elkészült a legfrissebb lista.
Ítéletidő a Kanári-szigeteken
Az Afrika nyugati partjai közelében fekvő szigetcsoportot heves esőzések és viharos szelek ostromolják. Az ítéletidő még vasárnap este kezdődött,holnap eléri Ibériát.
Villámcsapás ölt meg két kisfiút
A zivatar és az eső elől keresett menedéket egy fán lévő házikóban két kisfiú az ausztriai Bad Hofgasteinben. A fába villám csapott és a balesetben mindketten életüket vesztették.
Életveszélyes vállalkozás a Balatonon
Hétvégére tervezik az első Balaton-átcsúszást. A rendezők és a jelentkezők elszántak. A kísérlet azonban kockázatos, a balatoni vízirendészet szerint életveszélyes.