A NASA Cassini űrszondája közel egy éven át követte nyomon egy óriási vihar fejlődését a Szaturnusz északi féltekéjén. A viharrendszer 2010. december 5-én jelent meg egy apró fényes foltként a bolygó légkörében a 35. szélességi kör mentén, ami 2011. január végére már akkorává nőtt, hogy teljesen körbefonta a planétát - az északi félteke mintegy ötödét, kb. 5 milliárd négyzetkilométernyi területet fedve le.
2010. december 5-én egy apró, fényes pont jelent meg a Szaturnusz északi féltekéjén, amellyel egyidőben a Cassini űrszonda elektromosságot detektált. A viharkezdemény a nappal-éjszaka határvonala mentén látható, valamivel fényesebben, mint a környező felhők. (NASA) A képekre kattintva nagyíthat a méreten.
Hamisszínes mozaikfelvétel a szaturnuszi viharról 2011. január 12-én. A piros és a narancs színek alacsonyszintű felhőket, a sárga és a zöld középszintű, míg a fehér és kék színek magasszintű felhőket jelölnek. A középen látható világos vonal az éléről látszódó gyűrűrendszer. (NASA)
A mintegy 15 ezer kilométer széles sávban tomboló viharrendszer a legnagyobb, amit az elmúlt két évtized során megfigyeltek a Szaturnuszon, és minden idők legnagyobbika, amit csillagközi szondával kaphattak lencsevégre. Elektromos tevékenységre utaló jeleket is detektáltak. A zivatarrendszer aktív konvektív fázisa (az elektromos tevékenység) közel hét hónapig tartott (június végén ért véget). Eddig még nem volt példa arra, hogy egy aktív vihar ilyen sokáig (200 napon át) ölelje körbe a Szaturnuszt. Az eddigi rekordot egy 1903-ban kitört vihar tartotta, amely 150 napon keresztül maradt fenn. Egy, a mostanihoz hasonlóan nagy vihart figyelt meg 1990-ben a NASA Hubble Űrteleszkópja, az azonban „csupán" 55 napig tartott. (A földi zivatarok átlagos élettartama ezzel szemben órákban mérhető, hosszabb ideig az instabilitási vonalak, szupercellák maradhatnak fent.)
A hamisszínes mozaikfelvételek, amelyek kb. 11 óra (1 szaturnuszi nap) különbséggel készültek 2011. augusztus 7-én, az óriásvihar belsejében bekövetkező változásokat érzékeltetik.
A délen (lent) látható képződmények, örvények közül több is keletre (jobbra) mozdult el, míg az északi részen (fent) ellentétes, azaz nyugati irányú elmozdulás rajzolódik ki. (NASA)
Ráadásul, jelen esetben egyetlen, hatalmas zivatarcelláról, nem pedig multicellás zivatarokról van szó, mint ahogy arra 2009/2010-ben volt példa. A Cassini ekkor detektálta az eddigi legnagyobb légköri zavart a Szaturnuszon, a déli féltekén található „Vihar-völgynek" nevezett régióban. A néhány hónapig fennálló viharrendszer zivatarcellák sorozatából állt, amelyek mindegyike mindössze nagyjából 5 napig maradt fenn, és így csak lokálisan befolyásolta az időjárást.
A mostani vihar által keltett turbulens felhők egyébként a mai napig láthatóak a légkörben.
Andrew Ingersoll, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársa, a Cassini megfigyelőcsoport tagja szerint, a szaturnuszi viharok sokkal inkább egy vulkánkitöréshez, mint egy földi időjárási rendszerhez hasonlítanak. A kitörés előtt évekig nyomon követhető a légnyomás emelkedése.
A tervek szerint a Cassini űrszonda 2017-ig tovább figyeli a távoli bolygó légköri változásait, így az is látható lesz, hogy mi történik, ahogy az északi féltekén beköszönt a nyár. Minderre a Cassini-Huygens misszió keretében van lehetőség, ami a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és az Olasz Űrügynökség (ISA) közös projektje.
