Az angolok csalódtak Koppenhágában

Ed Miliband elismerte, csalódott a múlt hónapban megrendezett koppenhágai klímacsúcs eredményein. A klímaváltozásért felelős főtitkár az alsóháznak tett jelentésében elmondta, az együttműködés rövid idő alatt csapott át felszínes tiszteletnyilvánításba.

„Csalódottak vagyunk, amiért Koppenhága jogerős megegyezés nélkül ért véget, így nincsenek előttünk az emissziót korlátozó újabb kötelezettségvállalások. Sokkal nagyobb meggyőződésre és ambícióra van szükségünk mindenki részéről. A legfontosabb feladat, hogy kiterjesszük, elmélyítsük és megerősítsük a koppenhágai kötelezettségvállalásokat, megalkotva a rég óta szükséges országok közötti együttműködést."

Miliband nagyrészt hiányolta a nagyobb vezetők közötti tárgyalásokat, valamint kifogásolta, hogy kizárólag a csúcs végén találkoztak egymással.

„A konferenciát folyamatos egyet nem értés hátráltatta, amit a tárgyaló feleknek észre kell venniük. Akárcsak Kiotóban, az országok közötti előzetes kommunikációra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen mindent egy plenáris ülésen 192 országnak külön megbeszélnie" - nyilatkozta a szervezetlenségről. „A viták következtében a két hetes konferencia utolsó napján kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, amelyek eredményeként született meg a Koppenhágai Egyezmény, de ekkor már egyszerűen kevés volt az idő a ellentétek áthidalására."

Miliband elmondta, az embereknek nem szabad megfeledkezniük az elmúlt évben bekövetkezett történelmi fordulatról, ami a klímaváltozás körüli vitákban zajlott. „A globális fordulat talán még nem öltött nemzetközi formát, de tudományos bizonyítékok, többségi vélemények és üzleti lehetőségek tették visszafordíthatatlanná."

Hírek, érdekességek

Kis híján új Ázsia rekord született
Július végén alig pár tized fokon múlt, hogy megdőljön a hat évtizedes maximum hőmérsékleti rekord Ázsiában.
120 éves rekordot közelített meg a hőmérséklet szerdán
Igen forró lett a szerdai nap az északkeleti határszélen. 36 foknál is melegebbet mértek, a hőmérséklet nem sokkal maradt el a közel 120 éve fennálló napi csúcstól.
Kiadós esők voltak Spanyolországban
Súlyos áradásokat okozott a hirtelen hullott több havi csapadék Spanyolország déli részén.
Víztölcsér volt a Zürichi-tavon
Szombat délután látványos meteorológiai jelenségnek lehettek tanúi a Zürichi-tó környékén élők. Egy zivatarhoz kapcsolódóan víztölcsér (tromba) alakult ki a tó felett.