Az év eddigi legmelegebb napja lehet

Hétfőn éri el csúcspontját a pár napja tartó meleg: az ország nagy részén ekkor 35 fok feletti hőmérsékleteket mérhetünk.

Péntek óta másodfokú hőségriadó van érvényben az egész ország területén, és Kárpát-medence szerte jellemző a forróság. A nagy melegnek az éppen most nyaralók, szabadságukat töltők minden bizonnyal nagyon örülnek, de sokan vannak olyanok is, akiket rendkívüli módon megvisel a hőség. A Balkán-félszigeten és a Kelet-európai-síkságon is tombol a nyár: sokfelé mutatnak 38, 39 fok felett a hőmérők. 

Hétfőn térségünkben is hasonló értékeket mérhetünk: délnyugat felől megélénkülő széllel száraz, még az eddiginél is forróbb légtömegek érkeznek a Kárpát-medence fölé. Így arra is megvan az esély, hogy úgy térünk majd nyugovóra, hogy kijelenthetjük: az idei legmelegebb napon vagyunk túl. Az aznapra vonatkozó aktuális melegrekord 40,2 fok, még ha valószínűleg nem is dől meg, de az Alföldön néhány helyen megközelíthetjük.

Ezt követően éjjel egy hidegfront hoz felfrissülést, szerencsére komoly viharok nélkül, majd napról napra mérséklődik a nappali felmelegedés, és az átlagos köré esnek vissza a csúcsértékek. Emellett már az éjszakák is felfrissülést hoznak.

Humánmeteorológiai tanácsok a MeteoKlinika oldalán találhatók.

Délután 2 órakor az ICI Interaktív Zrt. mérőműszerei a Nagy-Hideg-hegyet és Aggteleket leszámítva nem mutattak 32 fok alatti hőmérsékleteket (a legmelegebbet Pécsett mértük, 36,8 fokkal):

Hírek, érdekességek

Szabadba csábító idő a hétvégén
Az előttünk álló hétvégén sok lesz a napsütés, a hűvös hajnalokat követően többórás napsütés melegíti a levegőt. Országszerte érdemes szabadtéri programok szervezni, túrázáshoz, kiránduláshoz sportoláshoz egyaránt kedvez az idő.
Megérkezett a front, amely véget vet a nyárnak
A péntek délután hazánkat elérő hidegfront véget vet a nyárnak, szeptember első hétvégéjén megérkezik az ősz. A borongós nyugati országrészben helyenként csak 15 fokig melegedett a levegő, a napos délkeleti megyékben még 30 fok feletti értékeket mértek.
Trópusi ciklonok a Csendes-óceánon: Marty és Choi-Wan
Jelenleg két trópusi ciklon örvénylik a csendes-óceáni térségben: Mexikó partjainál a Marty trópusi vihar, míg Japán közelében a Choi-Wan ötös erősségű tájfun.
Mikor lesz már strandidő?!
Tavaink hőmérséklete még hagy némi kívánnivalót, és a szép napsütést gyakran zavarják meg felhők. Olykor még egy kiadós zápor is tető alá kergeti az embert.