Aszteroidák suhantak el holdnyi távolságra a Földtől

Kevesebb, mint egy héten belül két újonnan felfedezett aszteroida is holdtávolságnyira haladt el a Föld mellett.

Nemrégiben két, eddig ismeretlen aszteroidát is
azonosítottak a csillagászok, amelyek holdtávolságnyira közelítették meg a
napokban a Földet.

Február 28-án a 2013 EB nevű kisbolygó suhant el
másodpercenkénti 13-14 kilométeres sebességgel bolygónktól mintegy 396 ezer
kilométerre 4 UTC (egyezményes idő) környékén. Az aszteroida becsült szélessége
16 méter.

A másik, az arizonai Mount Lemmon Obszervatórium
csillagászai által szombaton felfedezett 2013 EC aszteroida ma reggel
egyezményes idő szerint 7 óra 35 perckor haladt el szintén közel egy
holdtávolságnyira a Földtől. Ennek becsült szélessége 13 méter, és 2013 EB nevű
társánál valamivel gyorsabban, mintegy 20 km/s-os sebességgel száguldott.

A február 15-én Szibéria felett felrobbant meteort 17
méteresre becsülték, amikor belépett a Föld légkörébe. Jelenleg már mind a 2013
EB, mind a 2013 EC aszteroida távolodik a Földtől, ütközéstől nem kellett
tartani.

A február 3-án készült felvételen a 2013 EC aszteroida látható a piros négyzet bal alsó sarkában
(forrás: youtube.com, Virtual Telescope webcast)

cikk forrásai:

au.ibtimes.com
universetoday.com
neo.jpl.nasa.gov/ca/
astronomy.activeboard.com

Hírek, érdekességek

Rendkívüli villámárvíz Szardínián
Több mint egy tucat emberéletet követelt Szardínián, a hét elején egész Olaszországban heves esőzéseket okozó ciklon miatt kialakult villámárvíz.
Hidegfront okoz megterhelést és sok csapadékot
Kedden egy újabb hidegfront érkezik hazánkba, amely országszerte kiadós csapadékot fog okozni, valamint humánmeteorológiai szempontból igencsak megterheli szervezetünket.
Rekord gyenge volt az idei atlanti hurrikánszezon
A 2013-as volt az elmúlt 30 év legkevésbé aktív hurrikánszezonja. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az idei elvárásokat, és az azokat megcáfoló gyenge szezon okait.
25 centi friss hó Németországban
Intenzíven havazott az éjjel a német hegyvidékeken, 600 méterre csökkent a hóhatár.