2010 rekord magas szén-kibocsátást hozott

80 év legsúlyosabb gazdasági válságát követően 2010-ben a globális szén-kibocsátás minden korábbinál magasabb volt.

A 2008-2009-es gazdasági világválságot követően tavaly már ismét emelkedni kezdett az üvegházgáz-emisszió, és a korábbi, 2008-as rekordot 5 százalékkal túl is szárnyalta a globális karbon-kibocsátás értéke. Ebből kiderül tehát, hogy az elmúlt 80 év legsúlyosabb recessziója egyes korábbi becslésekkel ellentétben csupán minimális hatással volt a kibocsátásokra. Az emisszió nagy része Kína és India számlájára írható, de a fejlett országokban is növekedés volt tapasztalható 2010-ben.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint ezért félő, hogy az üvegházhatású gázok mérséklésére irányuló törekvések tényleg meg tudnak-e valósulni.

A tavaly Cancún-ban tartott klímakonferencián a világ vezetői egyetértettek abban, hogy komoly lépésekre és csökkentésekre van szükség, méghozzá igen rövid időn belül, ha az iparosodás előtti értékekhez képesti globális hőmérséklet-emelkedést 2 Celsius fok alatt akarjuk tartani.

Az IEA becslései szerint azonban az energiaszektorból, elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó széndioxid-kibocsátás 2010-ben minden eddiginél magasabb értéket ért el, összesen 30,6 gigatonnát. Ez 2009-hez képest mintegy másfél gigatonnás emelkedést jelent.

Ennek fényében a 2 fokos melegedés, amit a kutatók a potenciálisan veszélyes klímaváltozás küszöbértékének tartanak, Fatih Birol, az IEA vezető közgazdásza szerint csupán egy szép utópiának tűnik. Ha ebben az ütemben növekszik tovább az emisszió, akkor az IPCC becslései alapján 2100-ra már legalább 4 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedéssel kell számolni. Ez százmilliók életét és megélhetését veszélyeztetné, ami tömeges népvándorláshoz és konfliktusokhoz vezethetne.

A jövőre nézve elgondolkodtató az is, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat milyen alternatív módszerekkel lehet majd nagy arányban kiváltani, hiszen a legnagyobb kapacitással rendelkező atomenergiában a fukushimai katasztrófa kapcsán újfent megingott a bizalom. Ezt jelzi például, hogy Németország úgy döntött, 2022-ig bezárja mind a 17 atomerőművét.

Hírek, érdekességek

Európa legmelegebb vidékei közé tartoztunk vasárnap
Miközben vasárnap Ibéria nagy részén a 15 fokot sem érte el a hőmérséklet, nálunk ismét többfelé 20 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála.
Így tűnt el a jég a déli partról
A Balaton nyugati medencéjének déli partvidékén még péntek reggel is nagy jégtáblák voltak. Napközben a szél eltüntette a tél maradványait. Exkluzív videónkon ezt örökítettük meg.
Mozgalmas az időjárás az új évben is
Markáns ciklonok ostromolják Észak-Európát, és ezek frontrendszerei a Kárpát-medence időjárást is befolyásolják.
Heves tornádókitöréssel indult a tavasz az USA-ban
Pénteken egy markáns hidegfront szelte át az Egyesült Államok középső tájait, amit heves zivatarok kísértek. Közel 100 tornádót jelentettek.