Új sziget született a Vörös-tengeren

December közepén vulkántevékenység kezdődött a Vörös-tengeren, ami egy új szigetet eredményezett.

Jemen partjai közelében, a Zubair szigetcsoport mentén egy új sziget van kiemelkedőben a Vörös-tengerből. (A Zubair szigeteket egy víz alatti rétegvulkán hozta létre, amely utoljára a 19. században tört ki). A mostani víz alatti vulkánkitörések még karácsony előtt kezdődtek. A vulkáni aktivitást elsőként helyi halászok jelentették, de rövidesen a műholdak is detektálták a jelenséget.

A tenger alatt húzódó tűzhányó mintegy 20-30 méter magasra lövellte a forró lávát, míg a feltörő gőz-, füst- és hamufelhő kilométerekről látható volt. A kihűlő láva időközben egy új szárazulattá formálódott, amelynek szélessége nagyjából 5-700 méter.

A Vörös-tenger középső, déli medencéje a vulkántevékenység kezdete előtt...

... és azt követően, 2012. január 7-én (NASA).

Vulkanológusok szerint minden néhány évben születik egy új sziget valahol a világóceánban vulkáni tevékenység következtében, ám ezek nem mindegyike marad meg 3 évnél tovább, mivel a tengerhullámzás felaprózhatja őket. A vörös-tengeri sziget a szakértők várakozásai szerint azonban állandó része maradhat a térségnek, mivel a kiemelkedő anyag ellenállóbb a viharokkal és hullámokkal szemben.

Hírek, érdekességek

Elhagyta New Yorkot az Irene viharobjektum
Heves esőzéssel, tomboló szelekkel haladt át az USA északkeleti vidékén a pusztító Irene trópusi vihar. A folyókon megindult árhullám még további bajokat okozhat.
A hétvégén sarkvidéki levegő árasztotta el Új-Zélandot, és olyan helyeken is havazott, ahol már több mint 70 éve nem láttak havat.
Nyakunkon az ősz
Elsején már megkezdődik a meteorológiai értelemben vett ősz, a szüreti évszak egyelőre azonban barátságos arcát mutatja.
A reggeli fagy után kánikula Dél-Afrikában
A Dél-afrikai Köztársaság északi, szavannás vidékén érdekesen változékony a tél. A száraz hónapban hajnalonként mindig nagyon hideg van, napközben viszont tud őszi idő és kánikula is lenni.