Óránként 760 zivatar van a Földön

A legújabb számítások szerint 760 zivatar keletkezik a Földön óránként – jelentették be az European Geosciences Union konferenciáján Bécsben.

A számítások rámutattak arra, hogy alaposan túlbecsülték a zivatarok számát, amit közel száz éve használnak a kutatók.

Az új kutatáshoz egy 40 állomásból álló globális megfigyelő-hálózat adatait használták fel, melyek a villámlások által keltett elektromágneses impulzusokat detektálták.

A mérésekből kitűnik, amit már eddig is tudtak a kutatók, hogy a legtöbb zivatar a trópusi térségben keletkezik. Ebben a térségben a legerősebb napsütés, ami a zivatarok alapjául szolgáló erős konvekciót létrehozza.

A szokatlan eredmény a zivatarok számában keresendő. Az 1920-as évektől használt zivatar-számot pontosították most a tudósok. Eddig a brit klimatológusok által kalkulált óránkénti kb. 1800 zivatart vettek alapul, de ez a számítás hiányos adatokon és hibás feltételezéseken alapult, mely szerint a zivatarok egyforma számban keletkeznek az óceánok és a szárazföldek fölött.

Az igazság azonban az, hogy a legtöbb villámlással járó vihar nappal a szárazföld fölött keletkezik, azon belül is a Kongó-medencében. A legerősebb villámaktivitás greenwich-i idő szerint dél körül mérhető.

Hírek, érdekességek

Változékonyan alakul a hétvége időjárása
Változékonyan alakul az időjárás a hét végén. Szombaton akár kirándulni is mehetünk, de azért az esőkabátra is szükségünk lehet.
Hóvihar tombolt az Egyesült Államokban
Rendkívül erős hóvihar tombolt az elmúlt napokban az Egyesült Államok középső részén. Az erős szél hótorlaszokat emelt az utakon, és akadozott a légi közlekedés is.
Tornádó csapott le egy oregoni városra
Míg az Egyesült Államok középső részén heves hóviharok tomboltak, és Floridában is rendkívüli hideget éltek meg az emberek, addig Oregon államban tornádó pusztított.
Megkezdődtek a tárgyalások
Hétfőn megkezdődött a Koppenhágában két héten keresztül, december 7-18. között tartó, eddigi legnagyobb nemzetközi klímakonferencia.