Ónos eső nehezíti a közlekedést

Dél felől egy újabb mediterrán ciklon érte el hazánkat. A havazást egyre többfelé ónos eső váltotta fel, a jégpáncélos utakon több baleset történt.

0:10

A Tiszántúlon és az északkeleti országrészben fordul elő további eső, északon helyenként ónos eső. A csapadéksáv várhatóan egyre inkább határainkon kívülre húzódik, illetve megszűnik. A Dunántúlon helyenként ködös lett a levegő.

22:25

A Horvátország és Szerbia felől érkezett csapadéktömb jelenleg a Duna-Tisza közére összpontosul, ahol délen eső, Pest és Bács-Kiskun megye határán és attól északra ónos eső is előfordul. Északkeleten szórványosan fordul elő vegyes halmazállapotú csapadék, a Dunántúlon száraz az idő. A hőmérséklet továbbra is nagyrészt fagypont fölött van, és keleten hajnalban sem csökken ez alá, míg északnyugaton a hótakaró miatt -7 fokig is lehűlhet a levegő. Fokozott óvatossággal közlekedjünk az utakon reggel is.

20:35 Újabb csapadéktömb jön délről

Két fő csapadékgóc figyelhető meg: az egyik északkelet felé lassan elhagyja az országot, a másik jelenleg Baranya megye fölött okoz esőt, miközben északkelet felé haladva átszeli majd az Alföldet. Északkeleten még többfelé ónos eső esik, máshol csak helyenként fordul elő ónos eső vagy szitálás, de ez megszakításokkal reggelig kitarthat.

19:30 Melegebb az este, mint délután volt

A csapadék zöme az északkeleti országrészre koncentrálódik. A Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közének déli részén már csak néhol esik az eső, de Horvátország felől egy kisebb csapadéktömb közeledik a Mecsek felé. Sopronnál továbbra is szállingózik a hó. Az ország más részein még mindig van utánpótlása az ónos esőnek. Már csak a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben fúj mérsékelt szél, máshol sokfelé szélcsend van. Enyhül az idő, a legtöbb helyen melegebb van, mint délután volt. Az elmúlt órában Szegeden például 3 fokot emelkedett a hőmérséklet, most 5 fokot mutatnak a hőmérők.

18:20

A délnyugati határszélen megszűnt a csapadék, és már csak a nyugati határvidéken szállingózik a hó. Az ország északi feléből továbbra is sokfelé jelentenek ónos esőt, ami megnehezíti a közlekedést. Az Alföld déli részén azonban már egyre inkább az eső jellemző. A jeges utakon több baleset történt, a vonatok is több szakaszon késnek. Az elmúlt napok sorozatos csapadékhullása következtében másodfokú árvízvédelmi készültség van a Zagyván Jászteleknél, és még árad a folyó.

17:00

Sopron, illetve az Északi-középhegység térségében helyenként még havazik, máshol zömmel folyékony halmazállapotú a csapadék, elsősorban a nyugati határszélen keverednek hópelyhek az esőbe. A Dunántúlról és az Alföldről is több helyen ónos eső esik, és a fővárosban is ez a helyzet. Többnyire fagyponton vagy kevéssel a fölött áll a hőmérő higanyszála, csupán a nyugati és északkeleti határszélen van hidegebb, -3, -1 fok. A szél már jelentősen mérséklődött, csupán északkeleten élénk, olykor erős az északkeleti légmozgás.

15:00

Most már csak az ország északi területein havazik. A délnyugati országrészben lassan megszűnik a csapadék, de a Duna vonalától keletre még mindig sokfelé ónos eső esik.

Szentendre ma délután

14:00

A főváros térségében is halmazállapotot változz a csapadék, már havas eső, ónos eső és egyre inkább eső esik. Az országban azonban még mindig vannak területek, ahol havazik. Az északnyugati országrészben Szentgotthárd, Pápa, Piliscsév vonaltól északra még hó hullik és az Északi-középhegységben is havazik. Helyenként hófúvás is előfordul. Győrben szinte reggel óta folyamatosan esik a hó, lelassult a közlekedés a térségben. A Délkeleti országrészben már tiszta eső esik, az ország más területein viszont ónos eső hullik.

12:45

Zalaegerszegen reggel óta már több mint 10 centiméter hó hullott. A főváros térségében és a környező városokban is eléri már a 3-4 centimétert a hótakaró vastagsága. A havas utakon már több baleset is történt az országban. Folyamatosan dolgoznak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai a hó eltakarításán, így fővárosban a tömegközlekedésben nincs fennakadás. Nemcsak a havazás okoz azonban fennakadást a közlekedésben. Továbbra is sokfelé ónos eső esik, és a halmazállapot váltás a Balatontól északra is megkezdődött, már Székesfehérvár térségében is ónos eső esik. Lassan a főváros térségében is megtörténik a halmazállapot-váltás.

11:45

Északon, északnyugaton továbbra is havazik, helyenként már közel 10 centiméteres hóréteg alakult ki. Az ország legnagyobb részén azonban továbbra is ónos eső esik. Eső, havas eső csak a déli határszél közelében esik.

10:00

Az ország északi tájain sokfelé esik a hó. A térségben a frissen hullott hó mennyisége eléri a 2-5 centimétert. A Balatontól délre és az Alfőld térségében is ónos eső, eső esik. Nagyon csúszósak az utak, így az útnak indulok közlekedjenek nagyon körültekintően.

Webkamáráinkon nyomon követhetik a csapadékzóna vonulását.

Ma délnyugat felől egy mediterrán ciklon csapadékzónája érte el hazánkat. Ma egész nap borongós, csapadékos lesz az idő, de a csapadék halmazállapota nagy változékonyságot mutat.

Délelőtt az északnyugati, északi megyékben havazásra lehet számítani, míg az ország középső és déli megyéiben inkább ónos esőre, esőre kell készülni.

A nap folyamán aztán egyre többfelé megy át havas esőbe, ónos esőbe, esőbe a csapadék az északi tájakon is. Tiszta havazással inkább csak az északnyugati határszél, és az Északi-középhegység térségében találkozhatunk.

Csütörtökön a Dunántúlon jobbára erősen felhős, keleten viszont borult lesz az ég. A keleti országrészben sokfelé, máshol elszórtan valószínű eső, záporeső, északnyugaton és a hegyekben hózápor is lehet. Mérsékelt lesz az északkeleti szél. 1, 8 fokra melegszik a levegő.

Hírek, érdekességek

Tartós kánikula köszönt be a héten
Kedden várható a hét a „leghidegebb”napja, de ekkor is 25, 30 fok ígérkezik. A folytatásban erősödik a nappali felmelegedés, péntektől már országszerte 30 fok fölött tetőzik a hőmérséklet
A melegedés után változékonyra fordul az időjárás
Szerdán és csütörtökön erős széllel meleg légtömegek érkeznek térségünkbe dél felől, aztán -nagy bizonytalanság mellett- pénteken egy hidegfront véget vet a késő nyárias időnek.
Víztölcsér volt a Zürichi-tavon
Szombat délután látványos meteorológiai jelenségnek lehettek tanúi a Zürichi-tó környékén élők. Egy zivatarhoz kapcsolódóan víztölcsér (tromba) alakult ki a tó felett.
Közeleg az idei ötödik hőhullám
Alig hevertük ki az augusztus elején térségünket sújtó rendkívüli meleget, a jövő hétre ismét egy újabb hőhullám lehetősége körvonalazódik.