Éghajlatváltozás és ultraibolya sugárzás

Egy nemrégiben napvilágot látott cikk szerzői szerint az éghajlatváltozás hatására meg fog változni az ózon földi eloszlása. Ennek következtében a déli féltekén várhatóan erősödni, míg az északi féltekén csökkenni fog az ultraibolya sugárzás.

A XXI. század végére az Antarktisz felett az UV sugárzás erőssége akár 20 százalékkal is megnövekedhet, miközben az átlagos érték Skandinávia, Szibéria és Kanada északi területein közel 10 százalékkal csökkenhet.

A változások komoly egészségügyi problémákat okozhatnak, hiszen az erős ultraibolya sugárzás növeli a bőrrák és a szürkehályog kialakulásának kockázatát, ugyanakkor a túl alacsony sugárzás D-vitamin hiányhoz vezethet.

Az ózonréteg három-atomos oxigén molekulákból épül fel, és 15-50 kilométeres magasságban helyezkedik el a légkörben. Az élet kialakulása, fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen, hiszen részben vagy egészben elnyeli a Napból érkező káros UV sugarakat.

A 1970-es évek óta ismeretes, hogy az ózonréteget az úgynevezett CFC gázok (hűtőszekrények, dezodorok hajtógázai) károsítják. Most azonban úgy tűnik, a változó éghajlat is fenyegeti, ugyan nem az ózon összmennyiségét, hanem annak a magassági szelek által kialakított légköri eloszlását.

A tanulmány írói egy számítógépes modell segítségével vizsgálták az emelkedő felszíni hőmérsékletek hatását a légkörben lejátszódó, úgynevezett Brewer-Dobson cirkulációra, mely az ózon légköri transzportját biztosítja. Ez röviden a következőképp játszódik le: habár a legtöbb ózon a trópusokon keletkezik, itt több 10 kilométeres magasságokba feláramlik, majd a pólusok felé halad tovább, mielőtt visszatér a sztratoszféra alacsonyabb rétegeibe. A pólusoknál az ózon felhalmozódik, ahol hosszú időt tölt el, mielőtt visszatér a troposzférába.

A kutatók által használt számítógépes modellek szerint 1965 és 2095 között az ózon sztratoszférából a troposzférába irányuló árama 23 százalékkal fog növekedni. Ez már önmagába is komoly problémákat okozhat, hiszen a troposzférikus ózon egyfelől légszennyező anyag és káros az egészségre, másfelől üvegházhatású gáz lévén hozzájárul a felmelegedéshez.

A modell eredmények azt mutatják, hogy a 60. északi szélesség fölött, amit körülbelül a Stockholm-Helsinki-Szentpétervár-Anchorage vonal jelöl ki, az UV sugárzás értékei az 1965-ös évhez képest 9,1 százalékkal csökkennek 2095-re. Az északi félteke mérsékelt övében 3,6 százalékos csökkenést várnak. A trópusokon ezzel szemben 3,8 százalékos emelkedésre számítanak. A 60. déli szélességi körön túl, főként az Antarktiszon, átlagosan 3,2 százalékos sugárzás emelkedést jeleznek előre, míg a déli félteke UV értékei a késő tavaszi-kora nyári időszakban akár 20 százalékkal is növekedhet.

Hírek, érdekességek

10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!
Hogyan ért véget a nyár negyedik hőhulláma?
Az augusztus 5-én kezdődő, augusztus 16-áig tartó hőhullám volt a negyedik és egyben a leghosszabb is a 2015-ös év nyarán. Egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetőn augusztus 17-étől kezdve már 30 fok alatt várhatóak a csúcshőmérsékletek. A front előtt egy zivatarlánc is kialakult.
Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!